Újraidézés, felemelés, megragadás. Itthon. Ugyanis Seiber Mátyás Angliában volt eddig otthon, zeneszerzői pályája, tanári munkássága, szermélyisége integrálódott a brit zenei közegbe. Számtalan adósságunk közül az egyik, amelyet Szabó Péter csellóművész értett meg elsők között, a seiberi zeneszerzői örökség revitalizációja Magyarországon. A Régi Zeneakadémián tartott színvonalas koncert a nyitánya volt ennek a folyamatnak, amelynek a következő lépcsője a Hungaroton által kiadott lemez: Kamaraművek és dalok címmel.
Ismét egy „1st recording”, kellemes kamaramuzsikával. Hans Koessler Trió-szvitje és F-dúr kvintettje között Emánuel Moór 2. gordonkaszonátája szól, az előadók: David Frühwirth, Christoph Ehrenfellner, Genevieve Strosser, Szabó Péter és Kollár Zsuzsa (hogy a Trió-szvitben melyik hegedűst halljuk, arra legfeljebb tippelhet a hallgató). A kvintett forrása kézirat, a másik két műből nyomtatott forrással is rendelkezünk.
Fontos, amit el akartok mondani, de előbb egy másik fontosat: meghalt a zenetudós Stanley Sadie. Az érdemeit valószínűleg nem érdemes sorolgatni, ő volt a főszerkesztője a Grove, majd a New Grove zenei enciklopédiáknak, neki köszönhető, hogy dzsesszel és rockkal kapcsolatos szócikkek is bekerülhettek a zenei lexikonba, ő írta a Mozart-szócikket, amit magyarra is lefordítottak, és önálló kötetként megjelentetett a Zeneműkiadó.
Talán az első tavaszi este volt idén. A Duna illatát éreztem még a teremben is, meg a bőrömön a hideg szelet. A szelet, ami már másképpen volt hideg, mint az előző este. Az év, talán utolsó téli estéjén.