Koncert a Tudományos Akadémián

Talán az első tavaszi este volt idén. A Duna illatát éreztem még a teremben is, meg a bőrömön a hideg szelet. A szelet, ami már másképpen volt hideg, mint az előző este. Az év, talán utolsó téli estéjén.

Elkezdődött a hangverseny, a Kodály művel. Hegedű és gordonka. Két teljesen különböző karakter kamarázott a színpadon. Frühwirth játékos természete és Szabó sodró erejű gordonkázása különleges hatást eredményezett. Akusztikailag kiegyenlített volt a két hangszer és a karakterek távolsága olyan feszültségeket generált, ami a darabot szinte újra alkotta. Aztán kijött Kontarsky. És vele egy kultúra, egy lassanként eltűnő világ. Bécs hangulata, a fiatal Strauss ereje szólal meg ebben a darabban. Különleges zenei anyag, a szerző, ezen korai művében már megszólal az a harmóniai, dallamszerkesztési mód, amely annyira jellemző Straussra. Finomság, áttűnő harmóniák, hirtelen támadó erők. Itt megszólalhatott Szabó Péter intenzitása, ereje. A cselló hangja szinte lángolt, betöltötte a termet. Kontarsky játéka maga volt a poézis. Nagy formákat rajzolt a zongorával, olyan módon, ami a régi nagy iskolákra jellemző. Az energiák, a zenei elemek használata folyamatosan a zenei folyamatnak rendelődtek alá. Ez nyelv, a zenei grammatika moralitása: a részletek nem emelkedhetnek az egész felé. Sokszor látom az individualista korunkban, hogy muzsikusok erőlködnek, hogy elérjék, hogy a darab, a zenei anyag jelenjen meg, de rendszeresen felbukkan az előadó. Olyan, mint amikor akcentussal beszélnek egy nyelvet. Kontarsky-nál nem hallottam akcentust. Nem akart bizonyítani, csak a zenei folyamat szólalt meg, de ettől még intenzívebbé, teljesebbé vált az előadás. Finom akusztikai szövetként borította be a termet a zongora, miközben a cselló valóban kiteljesedett. A gesztusok feltárultak, megtöltődtek energiával. És aztán jött a Le Grand Tango, a Rosztropovicsnak ajánlott, kései Piazzolla mű. Itt aztán volt erő és játékosság. A tangó ereje és sebezhetősége, a jellegzetes argentin vagy inkább Piazzolla hangulat. Sokszor szinte felizzott a zenei anyag, majd elrévedezett. A cselló énekelt, követelt az erő és a színek végtelen széles spektrumát mutatta be. A zongora lüktető ritmikája és festményszerű harmóniakezelése, a nagyvonalúság felidézte a tangó világát. Nehéz Piazzollát jól játszani. Sokan túljátsszák, telerakják manírokkal, a lassú részekben ritmustalanná teszik a darabot, az európai fülnek szokatlan szekvenciákat „elérzelmeskedik”, mintha harmadrangú slágert játszanának. Nagy a kísértés, hogy a környezet tánczenei emlékeit, elemeit használja az előadó. De a tangó hiteles nyelv, nem könnyűzene, nem egyszerűen sláger. A hazája Argentína, de mára már nemzetközivé vált, elsősorban Astor Piazzolának köszönhetően. Korunkból fakad, kultúrák ütközőpontján sarjadt muzsika ez. Saját identitása van. Szabó és Kontarsky nem játszották túl a darabot, aki ott volt megértette és legfőképpen megérezte Piazzolla üzenetét. A szünet után megszólalt az Esz-dúr trió. Mennyei zene ez, összetett költemény. A szinte ünnepi zene emelkedettsége, bizonyos értelemben érintetlensége folyamatosan megszólalt.

Nagy siker volt, ráadással, vastapssal. Egyre többen felállva tapsoltak. Ráadást is kapott a közönség. Kiléptem a tavaszi Duna partra. Még mindig fújt a szél. Ünnepen vettem részt.

Kodály: Duó hegedűre és gordonkára, op.7
R. Strauss: Szonáta gordonkára és zongorára
Piazzolla: Le Grand Tango
Schubert: Esz-dúr trió, D 929
2005. március 20.
Tudományos Akadémia, Díszterem
Alfons Kontarsky, David Frühwirth, Szabó Péter

Domonkos

Forrás: www.hzo.hu

Hangszer és Zene
2005. március