Szabó Péter a Weimarhalléban
Nagyon fiatalon: tizenöt éves korában debütált a közönség előtt, önálló gordonkaestjével. Azóta több alkalommal kapott díjat a Megéneklünk, Románia országos fesztivál döntőin.
A marosvásárhelyi Állami Filharmónia szólistájaként már tizenévesen eljátszotta Saint-Saëns, Bocherini, Haydn gordonkaversenyeit – és hozzá kell itt tennünk: ez a hangszer, ellentétben a hegedűvel, nem a koraérett csodagyermekek eszköze; itt ritkább az ilyen gyors fejlődés... Dobogóművészekre jellemző kitartással dolgozik. Többször vett részt nemzetközi hangszeres táborozáson, ahol olyan szerencsés körülmények között tanulhatott, hogy tanárai közvetett formában a nagy Casals felfogását tolmácsolták számára. Mesterei között tarthatja számon Perényi Miklóst, Mező Lászlót, a francia Meuniert, akik valamennyien személyesen ismerték Pablo Casalst és dolgoztak vele. Jelenleg Kolozsvár-Napocán tanul az akadémián; a kitűnő Valentin Arcu növendéke.
Szabó Péter most lépett huszadik életévébe. Nagy esemény számára, hogy meghívták a Német Demokratikus Köztársaságban immár huszonharmadszor megrendezett, nemzetközi zenei szemináriumra. Kolozsvári kollégái közül még tizenöten vettek részt a tanfolyamokon, ahol a világ minden tájáról gyűltek össze a dobogó-karrierre igényt tartó fiatal tehetségek. A szemináriumot követő záróhangversenyről pedig szóljon a fiatal művész:
- A jénai filharmónia adott koncertet Weimar nagyszerű, 1200 férőhelyes, újjáépített hangversenytermében. Előzőleg a zenekar dirigense meghallgatta a kurzusok résztvevőit. Én nem voltam felkészülve a Dvořák-gordonkaversenyre, de hozzáláttam: egy héten keresztül éjjel-nappal dolgoztam. Sikerrel: a harminc csellista közül engem jelöltek ki szólistának. (Még egy romániai vendégművésznek jutott hasonló megtiszteltetés: Lia Dobric játszotta Schumann zongoraversenyét.) Erre a megtisztelő fellépésre olyannyira nem számítottam, hogy még fekete ruhát sem vittem magammal Weimarba. Ingben, farmerban ültem ki a dobogóra; a közönség azonban Dvořákra, az interpretálásra figyelt, nem az öltözékemre. Siker volt. A hangversenykrónikát is egy régebbi Casals-tanítvány, Berg írta, aki dicsérte játékomat... Remélem, ebben az évadban itthon is hozzájutok néhány fellépéshez. Szatmárra már meghívtak, s talán Bukarestben is lesz szonátaestem...
Erdélyi Lajos
Új Élet
1983. január
