Szabó Csaba elődei és utódai
Választékos, a 20. századi magyar zene néhány – többnyire rejtve maradó – összefüggését reflektorfénybe állító műsor-összeállítás és magas színvonalú előadói teljesítmények – röviden így jellemezném a Szabó Csaba műveit középpontba helyező kamarazenei hangversenyen szerzett benyomásaimat.
Szabó Csaba (1936-2003) a 20. század második felében kibontakozó romániai magyar zeneszerzés egyik meghatározó alakja volt. Marosvásárhelyen a Franz Schmidt-tanítvány Trózner Józsefnél tanult, a kolozsvári Zeneakadémián pedig a Kodály-növendék Jodál Gábor osztályában szerzett zeneszerzői diplomát 1959-ben. Az ezt következő szűk három évtized folyamán Marosvásárhelyen tevékenykedett, ahol az Állami Székely Népi Együttes karmestere és zeneszerzője, illetve a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára volt. 1987-ben áttelepült Magyarországra, 1988- 2003. a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán tanított.
A zeneszerző halála után életre hívott Szabó Csaba Nemzetközi Társaság az erdélyi magyar komponisták viszonylatában egyedülálló hatékonysággal ápolja a névadó emlékét. Olyan hatékonysággal, hogy az még egy élő szerzőnek is becsületére válnék: a 2005-ben megjelent szerzői CD-hez az elmúlt évek során számos nyomtatásban megjelentetett kotta-kiadvány társult. Emellett a Társaság jóvoltából évadonként két kamarazenei hangverseny keretében patinás budapesti helyszíneken is hallhatók Szabó Csaba kompozíciói.
A május 28-án a Bartók Béla Emlékházban megtartott kamarazenei hangverseny műsorának alig harmadát képezték Szabó Csaba művei. A program nagyobbik része a közelmúlt új magyar zenéjéből állt, amivel a rendezők nyilván azt kívánták sugallni, hogy ez az a stiláris kontextus, amelybe Szabó Csaba műveit is tartozónak vélik. A két félidőt nyitó két kompozíció viszont kétségtelenül a zenei mottó szerepét töltötte be: Kodály Zoltán Gordonkaszonátájának harmadik tétele Szabó Ildikó imponálóan határozott, energikus előadásában, illetve az Este a székelyeknél (Kollár Zsuzsa zongorajátékának méltatására alább térek vissza) a 20. századi magyar zeneszerzés kezdeteit idézte föl. Azt a két alkotót, akinek sokrétű hatása nélkül elképzelhetetlen a következő zeneszerző-generációk tevékenysége. Hogy mindez Szabó Csaba esetében is igaz, azt meggyőzően mutatja Szabó néhány nyilatkozata, melyben Bartókot és Kodályt nevezi meg zenei anyanyelvének letéteményeseként.
A koncerten - a már említett Bartók-miniatűrtől eltekintve - három nagyigényű szólózongora kompozíció hangzott el Kollár Zsuzsa előadásában. Pontosabban négy, mivel Sugár Mikós Felhő-variációi (1985) előtt a szerző szándékának megfelelően Kollár Zsuzsa eljátszotta Sugár művének ihletforrását, Liszt Ferenc Szürke felhők című darabját is. A Liszt-kompozíció ihletett előadását követően Kollár Zsuzsa igen meggyőzően mutatta fel Sugár Miklós Liszt-parafrázisának erényeit: a repetitív szerkezetek élményszerűen sodró lendületét, izgalmát, a kontrasztanyagként használt cadenzák rejtelmes líraiságát.
Az előadó iránti tiszteletem csak fokozódott Szőllősy András: Paesaggio con morti per pianoforte / Tájkép halottakkal (1987) című művének meghallgatásakor. A rendkívül nyomott hangulatú szüzsé technikailag szerfölött bonyolult, majdhogynem játszhatatlan zongorafaktúra megírására ösztönözte a szerző. Kollár Zsuzsa fölényes biztonsággal, mérhetetlen eleganciával zongorázott, előadásának valóban katartikus pillanata volt a kompozíciót záró Andante religioso feliratú korál megszólaltatása. Végül Kollár kortárszenei stílusismerete kihallatszott Szabó Csaba zongoraművének (Parlando, giusto e corale, 1973) tolmácsolásából is. Külön ki kell emelnem az aleatórikus, azaz az előadóra bízott szakaszok kongeniális megvalósítását, de Kollár előadásának mégis az volt a legnagyobb érdeme, hogy ugyanazon igényességgel és alázattal közelített a műsoron szereplő valamennyi kompozícióhoz.
Két szólógordonka-mű is felcsendült a hangversenyen, mindkettő Szabó Péter végletesen szenvedélyes, ugyanakkor rendkívül koncentrált előadásában. Tihanyi László Clausula című műve, melynek keletkezési éve 2009, Szabó Péter felkérésére íródott és ősbemutatóként hangzott el ezen a hangversenyen. A szerző az ismertetőben motivikus szerkezetűnek és füzérformájúnak mondja a művét. Jómagam a kompozíció legemlékezetesebb mozzanatának az obszesszív motívum-ismételgetéseket hallottam, amelyeket Szabó Péter kellő nyomatékkal emelt ki. Hollós Máté Ünnepi albumlap (1992) című miniatűrjében Szabó Péter a mű nemes szövésű melodikus dikcióját, mintegy vokális dallamként, énekelve jelenítette meg hangszerén.
Végül még néhány szó a félidőket lezáró két Szabó Csaba-kompozícióról. A fiatalkori Kürt szonatina magyar népdalra alapozottságával, illetve helyenkénti impresszionista hangvételével Kodály hatását mutatja. Két markáns tétele Bereczky Dávid (kürt) és Lénárt Ágota (zongora) előadásában a hangverseny érdekes színfoltja volt. A hangversenyen utolsónak megszólaló Szabó Csaba-mű az 1961-ben hegedűre és zenekarra írt koncertrondó, az Opus Parvuum Musicale / Kis zenei mű hegedű-zongora átirata volt. Koppándi Jenő (hegedű) és Kollár Zsuzsa (zongora) előadása annak mutatta a kompozíciót, ami: igazi bravúrdarabnak, mely a népdal közelségével, egyes hangrendszerbeli jellemzőivel, aszimmetrikus ritmusaival és főleg sodró lendületével, elementáris hatásával Bartók mintájára utal.
2009. május 28. 18:00
Bartók Emlékház
Szabó Ildikó, Szabó Péter (gordonka), Kollár Zsuzsa, Lénárt Ágota (zongora), Bereczky Dávid (kürt), Koppándi Jenő (hegedű)
Kodály: Szólószonáta gordonkára, op. 8.
Sugár Miklós: Felhő-variációk
Hollós Máté: Ünnepi albumlap
Szőllősy András: Paesaggio con morti
Szabó Csaba: Kürt szonatina; Parlando giusto e corale; Opus Parvuum musicale
Bartók: Este a székelyeknél
Tihanyi László: Clausula (ősbemutató)
Németh G. István
Forrás: fidelio.hu
Fidelio
2009. június
