Modellkövetés, epigonizmus, eredetiség

Moór Emánuel, Pártos Ödön és Kósa György műveinek felvételeiről

Moór Emánuel
3 Sonatas for Cello & Piano, opp. 22, 53, 76
Szabó Péter - gordonka
Krausz Adrienne - zongora
Hungaroton HCD 32462

(...)

Moór Emánuel (1863-1931) személyében olyan komponistával ismerkedhetünk meg, aki ugyan harminc évvel fiatalabb Brahmsnál, mégis az ő nyomdokain haladva közelít a zenei modernizmus kapujához, ám a hagyományos, szinte iskolásnak ható formai keretek közt, a modell művészi-egzisztenciális szempontból fenyegető árnyékában is képes arra, hogy eredeti hangon szólaljon meg.

Az op. 22-es szonáta első tételében a brahmsi példa követését bizonyítja a két hangszer egyenrangúsága, sőt a zongora alkalmankénti dominanciája, a gazdaságos és nagyon is végiggondolt tematikus munka, a modulációk kidolgozásbeli előtérbe kerülése, a 2. tételben pedig a -Brahms mellett mendelssohni és schumanni előképekre is hivatkozó -dal szöveg nélkül-hagyományból kinövő faktúra. A finálé azonban erőteljes dramaturgiai fogással túllép a brahmsi kereteken: a téma Wagner Bolygó hollandijának viharos hangütését eleveníti fel. E vihar a tétel végére lecsendesül, mintha az imaginárius hős fejlődésregényében a szenvedélyes Wagner felett a szelíd Brahms győzedelmeskedne.

Szonátáiban Moór a későbbiekben sem törekszik arra, hogy látványosan szakítson Brahmsszal. Az op. 53 első tétele ugyan -vékony faktúrája, hangsúlyozott dallamossága folytán -szinte szalonzeneként hat, a következő Adagio archaizáló letétje, vagy éppen a finálé magyaros jellege azonban már újból brahmsi előképekre hivatkozik. Ugyanez a helyzet az op. 76 szenvedélyes első tételével, a második tétel gyászzenéjével vagy a harmadik barokk concerto-allúzióival. Mégis érezzük, hogy Moór Emánuel akaratlanul is lerázza magáról az önként vállalt béklyókat: erre utal az op. 76 nyitótételének nyersesége, az, hogy itt a zongoraszólam szinte egy zenekari mű zongorakivonataként hat, s ugyanezt jelzi az op. 53 mindhárom tételében az a törekvése, hogy tompítsa a -hol sanzonos, hol korálos, hol pedig népies -motivikában megbúvó, s abból kitörni igyekvő érzelmeket. Mintha a zeneszerző idézőjelbe tenné a brahmsi gondolatot, s ezáltal el is távolítaná magától.

Szabó Pétert már azért is elismerés illeti, mert vállalkozott rá, hogy felvételt készít e kompozíciókból. Munkája értékét azonban jelentősen növeli, hogy a művek interpretációja igen magas színvonalú. Érzékenyen ismeri fel a tételek hangulati váltásait és a modulációkat. Egyaránt képes erőteljes, nyers hangon megszólalni és a dallamosságot előtérbe helyezni. Krausz Adrienne azonban talán még nála is kifinomultabban reagál a komponista érzékeny-visszahúzódó zenei alkatára: nemcsak zongorázásának stabilitása és közlékenysége feltűnő, de érzelmi skálájának szélessége is. Kettejük tolmácsolásában valódi felfedezést jelentenek Moór Emánuel cselló-zongora- szonátái.

(...)

Dalos Anna

Forrás: www.muzsikalendarium.hu

Muzsika
2009. január