Kamarazene és kórusművek

A most megjelent szerzői lemez borítóján láttam meg először Szabó Csaba zeneszerzőt. Annakidején, zenetanárként rendszeres és érdekes dolog volt, hogy növendékeim elbeszéléséből elképzeltem szüleiket, eleinte amúgy tudattalanul.

A rakoncátlan, öntörvényű képzelet felépített arcokat, viselkedéseket, testtartásokat. Szinte soha nem stimmelt. Szigorú, nagybajszú, testes ember helyett megláttam egy vékony idegembert; költői, melankolikus alkat esetében egy rettenetes betyárkülsejű vállalkozó lépett be, hercig bőrdzsekivel a vállán, magánál is jobban előretolva kezét, annyit mondott: szevasz, hogy halad a gyerek? Amikor észrevettem, hogy mennyire máshogy látja a gyerek a szüleit érdekelni kezdett a dolog, elkezdtem tudatosítani, hogy környezetemben mennyire azonosak a belül hordozott képek a valósággal.

Ritkán találkoztak ezek az imágók. Talán ezért is volt különösen érdekes meglátnom Szabó Csaba portréját. Pontosan ilyennek képzeltem el. Nem is gondolkoztam rajta, de végül is, annyiszor beszéltem már róla fiával, Szabó Péterrel. Népdalgyűjtés csángó falvakban, ez most nagyon népszerű dolog. Na de akkor. Az falu két végét a titkosrendőrség zárta le, kevéssé titkos rendőrautókkal, igazi blokád volt ez, nyelv, nép, rokon és barát ellen állított blokád. Innen nyelvi emléket kivinni, megőrzött ápolt hagyományt tudományosan megörökíteni, ez igazi életveszély volt. Az elmebeteg rendszer számára a legnagyobb veszély, az élő hagyomány, a nyelv, főként az énekelt nyelv. Szabó Csaba azt gondolta, neki kötelessége gyűjteni, feldolgozni és megörökíteni. Ezért átszökött a kordonon, dolgozott, egy tudós hitelességével és alaposságával, majd ismét átjutott a lezáráson. Ezt látom az arcán, kemény ember, nem volt nála pardon. Ez tetszik, fekete és fehér:vagy-vagy. Éreztem is Péter szavai mögött, hogy erős ember az édesapja. Viszont nem képzeltem el soha, ugyanis már régóta nem tanítok, nem foglalkoztam ezzel. Úgy tűnik valahol belül mégis megmaradt mindez képesség szinten, ugyanis mikor megláttam Szabó Csaba portréját tudtam, hogy ő az. Így képzeltem el. Szigorú, kemény ember. Látszik rajta, mit neki a titkosrendőrség, politikai terror, vagy akármi.

Pedig nem lehetett éppen könnyű feladat abban a világban azt a zeneszerzői, tudományos és pedagógiai munkát véghezvinni, amelynek a gerincét megérezhetjük ezen a szerzői lemezen. Nem véletlen, hogy ennyire találó a lemez összeállítása, Szabó Csaba művészetét kevesen ismerik annyira és kevesen azonosulnak azzal, mint fia, Szabó Péter. A nyitó három erdélyi magyar népdal szövése, hangulata, az általa idézett világ azt a népi kultúrát idézi amiért a zeneszerző sokszor egzisztenciáját kockáztatta. Bizalmas, intim zenék ezek, a talajként, eredetként használt népdalokat, a zongora faktúrájának gazdagsága kitágítja, tovább értelmezi. A három népdalhoz képest hat évvel később, 1992-ben írt szonatina C-ben egész más zenei világot tár fel. A finom megoldások, ívek, a gazdag zenei tartalom lehetőséget ad az előadóknak részletszerű, apró megállásokban gazdag, változékony játékra. Folyamatos mozgás és változás, kaleidoszkópszerű zene ez, ahol a legfőbb téma újra és újra történő idézése, a kezdeti c, e, g tömbre válaszoló pentaton dallam feszültsége határozza meg a művet. A zenei anyagban a kisebb formák között szinte lélegzik az anyag. A második tétel asszimetriája is átszövődik ezzel a jellegzetes megtorpanó, elgondolkodó zenei szövéssel. A zenei dinamika és ritmika komponolás szinten megjelenő eszközkészletét újra és újra felülírja az elmélázó, gondolkodó, intellektuális zenei anyag. A ritmikus, jellegzetes zenei anyag itt is újra és újra megjelenik, idéződik. A harmadik és negyedik tétel tovább aprózódik és tovább árad, virtuóz, gazdag és végtelenül változó zenei anyagot hallunk, minden pillanatban hatalmas erők szabadulnak fel. Markáns, fémesen erőteljes zenei anyag, amit az előadók intenzív játéka ábrázol. A kis mozgások energikussága, a hihetetlen gyors változások mögött érződik a szerzői szándék folyamatossága, az ábrázolt zenei világ belső logikája. A Passacaglia ismét a szerző másik korszakába vezet minket. A különösen termékeny, alkotói szempontból úttörő hetvenes évek közepén keletkezett mű magában hordozza a kor nagy zeneszerzői gondolatait, elképzeléseit. A szerző gazdagon használja mind az eszközöket, mind a módszereket. Gesztusok, karakterek, színek, terek, ívek a zenei indíttatás mögé rendeződnek. A kájoni dallamot a passacaglia téma átloldja tizenkétfokú rendszerbe, amiben az a különleges, hogy hatásában mégis megőriz valamit az eredetiből. A hangulat, az eredet nem felülíródik, hanem a jellegzetesen "szabó csabai" módszer szerint továbbértelmeződik. Jellegzetes gesztusa a szerzőnek, hogy annyira tiszteli az eredendőt, hogy körbeszövi, továbbépíti, de soha nem tünteti el, az alkotói munkamódszer leglényegesebb mozgatórugója ez a gondolkodás. A hangszerapparátus kezelése egészen érdekes, a rézfúvósötös és a magnókazetta együttes kezelése egészen gazdag spektrumban mozgatja a felépülő zenei világot. A feszültség és oldás viszonya nagy formában és az apparátus tekintetében is több pólusú, az eredeti kyrie és az azt keresztül szövő többi zenei anyagok, a rézfúvósötös között háromdimenziósan alakulnak ki ezek az oldódási viszonyok. A hagyományosnak is vélhető zeneszerzői eszközök használatában egészen egyedivé válik a megtartott feszültség és oldási viszonyok struktúrája, ahol az egymással kapcsolatba kerülő zenei elemek közötti logikát utólag megértjük, de közben váratlannak tűnnek ezek a vonzás és taszítási szisztémák. A kapcsolatok ilyen felállítása háromdimenziós zenei tért alkotnak, új világba helyezik a feldolgozott Kájoni anyagot. A rezes artikuláció és virtuozitás különösen élvezhető a Vivace tételben, amely zenei tartalmában több, de eszközkészletében akár lehetne virtuóz látványdarab is. A robbanó dinamikák, indulatok keverednek a játékossággal. Ennek a feloldása a szintézis az elemek egymásba történő átlényegítései. A kórusművek finoman áradó világa ismét jellegzetesen az erdélyi indíttatású szerző alkotói világát idézi. Színben, faktúrában máshogyan gazdag zenei anyag, amit akár vélhetnénk az erdélyi gyökereknek, bár ez a kijelentés inkább a szerző belső világára vonatkozik, aki magába integrálja a azt a világot. Az tény, hogy karakteres kórusok mindegyike magával ragadó, az egész lemezen tettenérhető szándék és alapvetői szerzői etika alapján épül fel. Az eredetit meghagyva, azt tovább lényegítve és kitágítva termet újat Szabó Csaba.

Domonkos

Forrás: www.hzo.hu

Hangszer és Zene
2006. április