Ignace Pleyel - Vonós versenyművek 2.

Ignace Pleyel - Vonós versenyművek 2.
D-dúr hegedűverseny (Ben 103, 103/A)
Szerenád szólóhegedűre és gordonkára, vonósokra és két kürtre (Ben 201A, Op. 27.)
Szabadi Vilmos - hegedű
Szabó Péter - gordonka
Erdődy Kamarazenekar
Vez: Szefcsik Zsolt
Hungaroton Classics - HCD 32241

Nem tudom, mivel tudta rávenni Szefcsik Zsolt Szabadi Vilmost, hogy idei hatodik Hungaroton lemezét is elkészítse, és rögzítsen egy olyan hegedűversenyt, amelynek létezéséről jószerivel csak a múzeológusok tudnak. Mert - tegyük szívünkre a kezünket! - mindenkinek legalábbis gyanús egy több mint kétszáz éve porosodó mű első felvétele. Miért nem játszották? Miért nem vette még lemezre senki? És egyáltalán, ki ez a Pleyel? Párizsi hangversenyteremről, zongorákról tudunk ezzel a névvel, de zeneszerzőként aligha ismert a lemezfogyasztók körében.

A Mozart-kortárs Ignace Joseph Ausztriában született, a pozsonyi Erdődy gróf fizette tanulmányait a kismartoni Haydnnál, hogy itáliai tanulmányútja után koncertturnéra induljon Londonba, aminek bevételéből Strassburg mellett vásárolt kastélyt magának, hogy végül Párizsban telepedjék le és leginkább hangversenyszervezőként, hangszergyárosként és zeneműkiadóként keresse meg a betevőt. Az már csak hab a tortán, hogy még életében, 1822-ben egy észak-amerikai kisvárosban Pleyel Társaság alakul, ahogy ők mondták, "a közönség ízlésének pallérozására". Így tehát egymaga megtestesítette azt, amit két évszázad múltán majd globalizációnak fognak hívni.

Zeneszerzői munkásságának korai szakaszából való az a hegedűverseny, amelynek rögtön két, teljesen különböző finálé tételét is meghallgathatjuk most.

A hagyományos, bécsi klasszikus versenymű bőven hozza azt, amit elvárhatunk tőle. Korrekt, időnként kimondottan invenciózus, hálásan virtuóz, és főleg könnyed concerto. Igazán kiemelkedő pillanatokkal teli lassú tétele többször is a barokkot idézi, de ettől nem hogy csökkenne érdeme, hanem valami különös báj járja át. Mindkét zárótétel Rondo formájú, de míg az eredeti négynegyedes, addig az igazi sikert hozó későbbi hatnyolcados vadász zene. Nem vitás, hogy ez utóbbi minden megoldásában lényegesen szellemesebb, mint kissé földhözragadt elődje.

Lényegesen problematikusabb a néhány évvel korábban keletkezett Szerenád, mely számtalan hangszerelésben napvilágot látott. Ezen a felvételen egy látens, négytételes kettősverseny formáját ölti. Zenei anyagai nem különösebben érdekesek, igazi újítással, meglepetéssel soha nem találkozunk a kissé egyhangú tételekben. Tekintsük a Szerenádot az összkiadások kötelezően rögzítendő darabjának, és élvezzük Szabadi Vilmos felszabadult játékát a nagyon markánsan, ugyanakkor kiegyenlítetten szóló Erdődy Kamarazenekar kíséretében.

-té.pé-

Forrás: www.momus.hu

Café Momus
2003. november