Eredeti kompozíciók és korabeli trióátiratok

Liszt és Lajtha László zongorás trióit, valamint Lajtha hegedű-zongora apparátusra szánt Szonatináját tartalmazza a Takács Zongorás Trió új felvétele. A 1st Recording emblémára általában kétféleképp lehet – hallgatóként – reagálni: vagy a ritkaságkedvelő gyűjtő mohó érdeklődésével, vagy az amúgy is gazdag, alaposan legfeljebb szakemberek számára megismerhető, közismert repertoár birtokában elutasítani a megismerés lehetőségét arra gyanakodva, hátha csak periférikus jelentőségű kompozíciókról van szó.

Nos, ebben az esetben mindenképp méltó a rögzítésre a műsor! Liszt Ferenc maga készített átiratot a Pesti Karneválként is ismert IX. Magyar Rapszódiából és Tristia címmel a Vándorévek első kötetéből ismert Az Obermann völgye című zongoradarabból – pontosabban, az utóbbiból dán származású német tanítványának, Eduard Lassennek átiratát látta el javításokkal és kiegészítésekkel, de az, hogy három verzió is készült ebből az átiratból jelzi, hogy magának Lisztnek is fontos volt.
Az Orfeusz szimfonikus költemény átirata Camille Saint-Saënstól származik. Érdekes a Rapszódiát ilyen hangszereléssel hallgatni; utána még jobban megbecsüljük a zongoristát, aki egymaga is képes ilyen gazdag, virtuóz zenei anyagot megcsillogtatni. A kis apparátus megkönnyíti a dolgát annak, aki a ritkán hallható szimfonikus költeménnyel akar közelebbi ismeretségbe kerülni.
A Tristia esetében a 21 ütemes, deklamáló bevezetés tűnik fel, amely nem része a zongoraműnek; mintegy személyes kommentár hatását kelti.
Takács-Nagy Gábor, Szabó Péter és Várjon Dénes tolmácsolásában a felvétel fénypontját mindenképp Lajtha Op. 1o. Trio concertantja jelenti. Gyönyörű, invenciózus mű, amely önmagában is jól példázza a szerző kamarazenei érzékenységét, elméleti és gyakorlati felkészültségét, tudását. A műfajválasztás a maga korában minden bizonnyal unicumnak számított, s nem véletlen, hogy kevesen próbálkoznak meg előadásával: a szélső tételek mindhárom előadó számára versenymű szólista-szólamának nehézségi szintjét jelentik, s közben intermezzóként valami hangzó csodát kell a hallgatóság elé varázsolniuk. A rangos feladat méltó interpretátorokra talált – bár – csak minél többekhez eljutna ez a finoman cizellált, gyönyörködtető muzsika! Latjha Op. 13. Szonatinája a hegedű-zongora duók nagyobb számának elérhető; itt főként a kompozitórius mesterségbeli tudás értő tolmácsolása bizonyul komoly feladatnak.

Sztereó
2000. szeptember