A zene ünnepe volt
Igen, még ha kissé el is koptattuk a kifejezést, a zenekedvelők valóban úgy érezhetik, ünnep volt ez a tíz nap, a maradandó művészi élmények olyan sűrített egymásutánja, amely sokáig emlékezetes lesz a koncertlátogatók számára.
A Művelődési Palotában estéről estére magával ragadott a komoly zene varázsa, a kivételes művészeti események, a nagyszerű zenei teljesítmények megkapó hangulata. Joggal véljük mindnyájan – hallgatóság, szereplők, szervezők egyaránt –, hogy a tegnap zárult XVII. Marosvásárhelyi Zenei Napok hangversenysorozata az eddigi legsikerültebb, legsikeresebb fesztiválok közé tartozik. És ebben, bár nagy szerepük volt a kiváló hazai és külföldi vendégszólistáknak, vendégegyütteseknek, döntő az érdemük a helyi Filharmónia s a város többi zenei erőinek, melyek meghatározó hozzájárulásukkal, műsoraik igényességével, művészi érettségükkel, tehetségükkel méltán öregbítették e hagyományos, szép rendezvény országos hírnevét. Az idei Zenei Napok tartalmas, vonzó repertoárja, a bemutatott műfajok változatossága, a hazai és az egyetemes zeneirodalom jeles műveinek, a klasszikus és kortárs szimfonikus muzsika képviselőinek jól átgondolt, kiegyensúlyozott aránya mindvégig elevenen tartotta az érdeklődést a fesztivál koncertjei iránt, a közönség minden kategóriája találhatott, talált hallani-, látnivalót a maga számára, de talán akkor sem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy minden zenebarát valamennyi hangversenyen kedvét lelte, lelhette volna. Ezért is voltak olyan szép számban jelen majdnem mindenik alkalommal a koncertteremben, ezért csattant hosszú perceken keresztül a taps, követelve szólistától, zenekartól az örömteli ráadást. Persze, sajnáltuk, hogy az egyik legemlékezetesebbnek ígérkező hangverseny, a Mardigál kórus fellépése elmaradt, de így is kerek, egész, a várakozást jelesen kielégítő az összbenyomás, s merjük remélni, hogy a XVII. Marosvásárhelyi Zenei Napok újabb híveket szerzett a muzsikának, a zene lélekgazdagító, színes világának. Várjuk a méltó folytatást, mely az idei színvonalat is túlszárnyalva tovább élénkíti, pezsdíti majd a megyeközpontunk rangban, vonzerőben szüntelenül gyarapodó zenei életét.
Eltéphetetlenül kapcsolódom ehhez a helyhez
A marosvásárhelyi Filharmónia kamarazenekarának sikeres hétfői esti hangversenyén a George Dudea koncertmester vezette együttes megszólaltatta Terényi Ede, kolozsvár-napocai zeneszerző Barokk rapszódiáját is. A város közönsége örömmel fogadta a vendégalkotó jelenlétét a Zenei Napokon.
- Én is nagy örömmel jöttem ismét Marosvásárhelyre, abba a városba, ahol születtem, ahol felnevelkedtem és ahol a legelső zenei élményeimet kaptam. Az örömhöz mindig társul, még most, 53 éves koromban is egy kis elfogultság, amikor újra belépek a Művelődési Palotába, mert ez számomra egyértelműen mindig a csodálatos, mérhetetlenül gazdag zeneuniverzum otthonát jelenti, a zene palotáját, és ebben a zenekozmoszban emlékek, műveim bemutatójának élményei és mindazoknak a gondolatoknak, álmoknak, hangulatoknak a sokasága rohan meg, amelyek eltéphetetlen szállal kapcsolnak ehhez a helyhez. Innen indultam és ez az indulás meghatározója egész zenei pályafutásomnak és életemnek.
- A marosvásárhelyi zenekedvelők talán ezért is követik különös figyelemmel ezt a pályát, fogadják elégtétellel Terényi Ede minden újabb együttműködését a helybeli zenészekkel.
- A marosvásárhelyi kamarazenekar több művemet játszotta már, és ez az együttműködés mindig élményszerű számomra, várva várom a pillanatot, hogy ismét találkozhassam ezzel a nagyszerű együttessel, amely az elmúlt fél évtizedben képes volt megújítani magát, amivel állandósította a zenei közvéleményben kialakult képet arról a magas szintű muzsikálásról, amely ehhez az együtteshez fűződik.
- Ez a mostani találkozás is emlékezetesnek bizonyult szerző, előadók, közönség számára egyaránt. Pár szóban kérném jellemezni szerzeményét olvasóinknak is.
- Új művem címe Barokk rapszódia, ami szerintem önmagában jellemzi egész művem zenei felfogását és a kivitelezése mikéntjét is. Hangulati elemekben és zenekari megoldásokban sokban emlékeztet a barokk stílusra, ugyanakkor a folklór elemekkel rokon dallamok és az egész mű hazai tájakat idéző atmoszférája viszont a rapszódia szó jelentéséből önként kínálkozik. Azzal az eddig elkészült nyolc barokk-modern concertoval, amelyből a most felhangzott mű a negyedik, tulajdonképp egy képzeletbeli XVIII. Századi hazai barokk muzsikát akartam megteremteni. Majdnem minden kor művészete elsősorban a jelennek és a jövőnek dolgozik. Mi a zenénkben kötelesek vagyunk pótolni az elmúlt évszázadok muzsikáját is (képességeink és modern szemléletünk korlátai, illetve szabadsága között), hogy így pótoljuk azt, amit megírhattak volna nálunk, mert nagy tehetségek mindig voltak, csak a külső körülmények nem mindig tették lehetővé, hogy szinkronba kerüljön a mi műzenénk a nyugat-európai műzenével. Ez a szinkronizálás csak napjainkban sikerült, sikerülhetett nekünk. Ezért keletkeztek a 70-es évek végén, a 80-as években olyan nagyjelentőségű visszapillantó és mégis nagyon modern művek, mint például Csíky Boldizsár Vitézi énekek, Doru Popovici Codex Caioni, vagy Szabó Csaba Passacaglia Kájoni témára című műve, alkotások, amelyek a marosvásárhelyi kamarazenekar nagyszerű művészi teljesítményében szólaltak meg szerte az országban.
- Az elmondottakból arra is következtetek, hogy most is elégedett zenészeink játékával.
- A Barokk rapszódiám lényegében egy barokk típusú versenymű gordonkára, vonószenekarra, hárfára, csemballóra és ütőhangszerekre. Így a gordonkaszólót játszó Szabó Péternek különösen jelentős szerep jutott az előadás folyamán. Ezt a művet tulajdonképpen neki írtam, mert az ő személyében előadóművészetünk egyik nagyívű karriert befutó fiatal művészét tisztelem. Művemet nemcsak kiváló technikai tudással, hanem a hangoknak azzal a művészi átlényegítésével szólaltatta meg, amely az igazán nagy művészekre jellemző. Talán ennyi is érzékelteti, milyen sokra értékelem a zenekar és a szólista teljesítményét.
Vörös Zászló
1987. május
Marosvásárhelyi ZENEI NAPOK
