Review

Café Momus
2008. május

Fuvolát Giordanitól, klarinétot Lefevre-től

TOMMASO GIORDANI:
Hat trió fuvolára, mélyhegedűre és gordonkára, Op.12
Kaczander Orsolya (fafuvola), Bársony Péter (brácsa), Szabó Péter (cselló)
Hungaroton
HCD 32498

JEAN-XAVIER LEFEVRE:
Öt szonáta klarinétra és zongorára
Két klarinétduó
Klenyán Csaba (klarinét), Kiss Péter (zongora), Horia Dumitrache (klarinét)
Hungaroton
HCD 32465

A Hungaroton nemrégiben két kamarazenei felvételt is megjelentetett a World Premier sorozatban, s mindkét lemezen egy-egy igen népszerű fúvós hangszer játssza a főszerepet, kitűnő művészek közreműködésével.

Tommaso Giordani fuvolás triói kifejezetten kellemes muzsikák. A nápolyi születésű, Londonban és Dublinban tevékenykedő szerző Johann Christian Bach kortársa volt, s az akkori közönség szerint egyes darabjai még említett kollégája műveinél is izgalmasabbaknak bizonyultak.

Giordani a gáláns stílus jeles képviselője volt tehát, s zenéje ennek megfelelően kimondottan dallamos, igen elegáns. Operaszerzőként is ismerték, de jó néhány szonátát, hangszeres duettet, triót, kvartettet is írt. Komponált zenét pedagógiai célból is, hiszen a tanítás egyik fő megélhetési forrásának számított. Fontos volt tehát, hogy műkedvelő tanítványai számára kellőképpen vonzó, viszonylag könnyen emészthető, de tartalmas zeneműveket szerezzen.

Ilyen céllal íródott a lemezen hallható Opus 12-es sorozat is, fuvolára, mélyhegedűre és csellóra. Kaczander Orsolya fafuvolán játssza Giordani darabjait, ezzel máris finom, kellően előkelő hangulatot teremtve. A fuvola kétségtelenül vezető szerepet kap a triókban, de a két vonós hangszer sem szorítkozik a puszta kíséretre, a hangszerek között gyakori a párbeszéd, az egymással való játékos versengés, s mindezt a három kitűnő muzsikus nagyon élvezetesen valósítja meg.

Jean-Xavier Lefevre mindössze harminc évvel volt fiatalabb Giordaninál. Az ő szerzeményei viszont már tagadhatatlanul magukon viselik a klasszikus stílusjegyeket. A klarinéton és csellón is nagyszerűen játszó komponista élete nagy részét Párizsban töltötte. 1791-től a párizsi Nagyopera elismert klarinétosa volt, s sokat foglalkozott a hangszer technikai tökéletesítésével is. Nevéhez fűződik a klarinétjáték első jelentős kézikönyvének megírása. Ebből a műből, a Méthode de clarinette című könyvből való a felvételen elhangzó első öt zenemű is. A lemez végén pedig két klarinétra komponált duókat találunk, melyekben a második klarinét kifejezetten csak a kíséret szerepére szorítkozik.

Az időnként Mozart muzsikájára emlékeztető darabok Klenyán Csaba és partnereinek előadásában nagy élményt nyújthatnak a klarinét kedvelőinek.

Johanna

Forrás: www.momus.hu

Péter Szabó cellist, conductor, music editor
Péter Szabó's recordings are available on Amazon.com: