Review

Muzsika
2006. április

Tanítványok világszerte

Frid Géza és Seiber Mátyás szerzői lemezéről

(...)

SEIBER MÁTYÁS
"TO POETRY"
KAMARAMŰVEK ÉS DALOK
SARABANDE ÉS GIGUE
A KÖLTÉSZETHEZ
NÉGY FRANCIA NÉPDAL
FANTÁZIA
NÉGY GÖRÖG NÉPDAL
KAMARASZONÁTA HEGEDŰRE ÉS GORDONKÁRA
KONCERTDARAB HEGEDŰRE ÉS ZONGORÁRA
BEVEZETÉS ÉS ALLEGRO GORDONKÁRA ÉS HARMONIKÁRA
PETŐFI-DALOK
Lesley-Jane Rogers, Meláth Andrea – ének
David Frühwirth – hegedű
Szabó Péter – gordonka
Ernyei László – harmonika
Kollár Zsuzsa – zongora
HCD 32405

Az élete nagyobb részét Németországban, majd Angliában eltöltő Kodály-tanítvány, Seiber Mátyás (1905-1960) szerzői lemeze annyira ötletesen válogatja össze a zeneszerző kompozícióit, hogy akár úgy is vélhetjük: a teljes oeuvre reprezentatív keresztmetszetét adja. Éppúgy tartalmaz fiatalkori, még a zeneakadémiai tanulmányok idejéből származó darabokat, mint ahogy későbbi, különböző stílusokban fogalmazott alkotásokat: tandarabok mellett találhatunk itt népdalfeldolgozásokat, műdalokat, dodekafon kompozíciót és spanyolos koloritú zenei tréfát is. Egyáltalán: a lemezt hallgatva Seiber Mátyás személyében egy karakterisztikus arcéllel rendelkező, műveivel mindig gondolkodásra késztető, izgalmas és eredeti életművet hátrahagyó komponistával ismerkedhetünk meg, aki több évtized alatt minden bizonnyal méltán érdemelte ki mestere, Kodály nagyrabecsülését. Már 1925-ben is úgy vélte: "Seiber jutott - Mozart nyomdokain - a tiszta kamarastílushoz a legközelebb."

A CD-n hallható legkorábbi alkotás 1922-ben keletkezett: a Sarabande és Gigue tehát egy 17 éves - a Zeneakadémián csellózni is tanuló - fiatalember kompozíciója. E stílusgyakorlatban, vagy inkább utánérzésben elsősorban az ifjú Bach-élményei tükröződnek vissza. A kéttételes kompozícióból nem is igen lehet megállapítani, tehetséges-e, aki írta, egyáltalán, hogy mi foglalkoztatja a fiatal muzsikus zeneszerzői fantáziáját. Talán csak ha a későbbi művek felől közelítünk hozzá, akkor ismerünk fel benne néhány olyan jellegzetességet, például a dallamosság iránti elkötelezettséget, Bach példájának követését vagy a zenei stílusokkal való játék iránti vonzódást, amely az érett alkotó művészetének is sajátja. Valamivel önállóbb alkotásként értékelhető az 1922 és 1924 között komponált Petőfi-dalok sorozata. Itt azonban Kodály műveinek és gondolkodásmódjának hatása határoz meg mindent. Ezt tanúsítja már a szövegválasztás is: Seiber a régi magyar költészet egyik nagy alakjához, Petőfihez fordul, s a költő népies verseit zenésíti meg. Modellként pedig Kodály műdalai és a Magyar népzene című sorozat szolgálhatott számára, igaz, a tételek dallamossága elsősorban az új stílusú magyar népdal, sőt részben a népies műdal felé is kacsingat.

A lemezen hallható első érett, már szellemiekben és technikai értelemben is önálló mű igényével fellépő kompozíció az 1925-ben hegedűre és gordonkára komponált Sonata da camera. A kamaraszonáta esetében ténylegesen az intenció játssza a legmeghatározóbb szerepet: e művében Seiber - különösképpen a 2. tételben - első alkalommal akarja megmutatni, milyen összetett struktúrákban és milyen modern hangzásvilágban képes gondolkodni. Habár a hangszerválasztás egyértelműen Kodály Duójára utal vissza, a stílus sok tekintetben Bartók csak néhány évvel korábban komponált két hegedű-zongora Szonátájához közelít. A lassú-gyors párosítás pedig a bartóki rapszódiák világát eleveníti fel. A két modell állandó jelenléte a műben látványosan mutatja meg, milyen döbbenetes élmény lehetett Seiber nemzedéke számára Kodály és Bartók modernizmusa. Nemcsak utat mutatott számukra, de el sem tudták képzelni, hogy lehet másként is komponálni. Seiber is - az új modernitás vállalása jegyében - szinte kérkedik a disszonanciákkal. Mégis, ha alaposabban szemügyre vesszük a mű szövetét, sok neobarokk elemre is felfigyelhetünk. Egyrészt a tematikát barokkos szekvencia-formulák határozzák meg, másrészt a két hangszer következetes kétszólamú ellenpontot alkot (s ezt időnként három-négyszólamúvá bővíti a vonós hangszerek alkalmi többszólamúsága). Ebből arra következtethetünk, hogy a Seiber-féle kontrapunktikus gondolkodás hátterében Ernst Kurth Bachról szóló ellenpont-könyve (1917) áll, amely szintén az egy, illetve két szólamban előforduló kontrapunktika jellegzetességeit, valamint a vonós hangszerek többszólamúságát tárgyalja, s amelyet ez idő tájt Kodály is használt tanításában.

Habár a hazáját 1925-ben elhagyó Seiber Mátyás nagy érdeklődéssel fordult az új zene - többek között például a jazz - világa felé, s nyugat-európai környezete erős hatással lehetett rá, valószínűleg jórészt még a negyvenes években is hű maradt a kodályi-bartóki hagyományhoz. Ezt bizonyítja az 1941-ben csellóra és zongorára komponált Fantázia is, amely sajátságos átmenetet képez a nyugati modern zene és a magyar hagyomány között. A kompozíció részben a bartóki Éjszaka zenéjét idézi meg, s egyáltalán, a magyar zenében oly meghatározó sirató-toposz hangsúlyos szerepre tesz szert benne. Hangzásában azonban a népzenei gyökereket nem ismerő modern zene ez, igaz, nem a szabad tizenkétfokúság vagy éppen dodekafónia értelmében. Harmóniavilága, stílusa, gesztusrendszere modern, miközben formálása nagyon is tradicionális (A-B-A forma). Ugyanakkor Seiber magyar hagyományhoz való kötődését bizonyítja, hogy a népdalfeldolgozás műfaja is meghatározó maradt életművében. Az 1942-ben komponált Négy görög népdal hagyományos tonalitástól távol eső világa például feltűnően közel áll a magyar népzenéhez. Ráadásul néhol a magyar skála vagy a hangszeres népzenére emlékeztető aprózó tematika is megjelenik benne - máshol pedig a Bartók-művekből ismert romános elemek kerülnek előtérbe. Seiber abban is példaképeit követi, hogy a népdalban rejlő harmóniai jellegzetességekből, elsősorban a disszonanciákból építi fel a ciklust (a kisszekund, illetve a tritonusz elsősorban az első dalban - O, My Love - játszik meghatározó szerepet). A görög dallamok egyéb egzotikus vonásait (kiabálás, gesztikulálást) is aláhúzza (Each Time, My Love; O Your Eyes are Dark and Beautiful).

Jellemző azonban, hogy Seiber nem az eredeti nyelven, hanem angolul zenésíti meg a dalokat, ami nemcsak azt jelzi, hogy ciklusának forrása egy angol kiadvány lehetett, hanem azt is, hogy e népdalfeldolgozások megőrizték a műfaj egykor Magyarországon is létező kapcsolatát a kabarészínházakban énekelt sanzonokkal. Míg Bartók és Kodály népdalfeldolgozásai Magyarországon a magas kultúra termékeivé nemesedtek, Nyugat-Európában, úgy tetszik, ennek a sajátos átmeneti zenélési gyakorlatnak maradtak részei. Ezt támasztja alá Seiber 1945-ben keletkezett Négy francia népdala is. A görög daloknál sokkal egyszerűbb, szórakoztatóbb francia népdalok feldolgozásának centrumában a tonalitás hangsúlyozása és az áttetsző kíséret létrehozása áll. Leginkább ezek a dalok mutatnak rá arra, milyen könnyedén, görcsök nélkül komponál a zeneszerző, s mennyire természetes számára a virtuozitás. Ugyanezt a könnyedséget lehet tetten érni a csellóra és harmonikára komponált Bevezetés és Allegróban is (a mű datálása bizonytalan). Seiber itt játékos-tréfás, spanyolos koloritú kompozíciót vet papírra - a harmonika pedig aláhúzza a kabarévilág közelségét.

Az 1952-ben komponált To Poetry című dalciklus és az 1954-ben írt Koncertdarab hegedűre és zongorára azonban azt bizonyítja, hogy Seiber Mátyás nyitott maradt a komoly műfajok iránt is, sőt a korszak radikálisnak tekintett zeneszerzői eljárásaival is szembenézett. A Költészethez írott dalciklus, amelyet Peter Pearsnek ajánlott, Goethe, Shakespeare, egy anonim költő és William Dunbar költeményeire készült. Schumanni előképeket követve az angol fordítású Goethe-vers megzenésítése keretezi a ciklust. Rendkívül expresszív zenei nyelv jellemzi a művet, Seiber mindvégig a tonalitás és a kromatika kettősségével játszik, s e gesztusban fokozottan nyilvánul meg a Kamaraszonátában már megismert, de itt a szabad tizenkétfokúság jegyében megjelenő modernitás tudatos keresése. A modern harmóniavilág azonban archaizáló elemekkel keveredik. A Tears-tételben például Bachot idéző ellenpontozó szövet jelenik meg, a Timor mortis pedig a Dies irae dallamát dolgozza fel. A dalciklussal szinte egy időben keletkezett Koncertdarab viszont egy sajátosan értelmezett dodekafónia kialakítására tesz kísérletet: a sok rövid formarészből épülő mű egy 12 hangú témát variál, mégpedig úgy, hogy az ötödik formarészt követően fordított sorrendben visszatér az első négy rész. Amúgy ez a darab igen sokat elárul Seiber Mátyás zeneszerzői habitusáról: Seiber nem konstruktív alkat, inkább szabad, ösztönös lény, aki azonban mégis kísérletezik az egyéniségétől esetlegesen távolabb eső gondolkodásformákkal. Műveiben - születtek légyen pályájának bármely szakaszában - mindig a nyitottság szelleme érvényesül.

A lemezen hallható interpretációk csak megerősítették azt a régi tapasztalatomat, hogy egy kevéssé ismert zeneszerzői életművet csak első osztályú előadások segíthetnek felfedezni. Ezen a CD-n csupa kitűnő művész működik közre - minden tudásukat-tehetségüket a művek igényes megformálásának és közvetítésének szentelik. Kiemelkedő teljesítményt nyújt Kollár Zsuzsa, aki nemcsak odaadó és elhivatott zongorakísérőnek, de egyenrangú partnernek is mutatkozik mind az öt kompozícióban, amelyben játszik. Szabó Péter intenzív, mély átélésről és a művek megértéséről tanúskodó cselló-, illetve David Frühwirth gondos és megbízható hegedűjátékáról is csak a legnagyobb lelkesedéssel szólhatok - Szabó Péter külön érdeme, hogy ő állította össze a CD programját, s ő bábáskodott annak létrejötténél is. Kevésbé éreztem meggyőzőnek Lesley-Jane Rogers szopránját: kissé homályos, a magas hangoknál kiélesedő tónusa megakadályozta, hogy interpretációjában megjelenjen az a fajta természetes közvetlenség, az önkifejezésnek az a könnyed megnyilvánulása, amely a lemez másik énekesének, Meláth Andreának oly magától értődően sajátja.

Dalos Anna

Forrás: www.muzsikalendarium.hu

Péter Szabó cellist, conductor, music editor
Péter Szabó's recordings are available on Amazon.com: