Review

Hangszer és Zene
2005. november

To Poetry

Újraidézés, felemelés, megragadás. Itthon. Ugyanis Seiber Mátyás Angliában volt eddig otthon, zeneszerzői pályája, tanári munkássága, szermélyisége integrálódott a brit zenei közegbe. Számtalan adósságunk közül az egyik, amelyet Szabó Péter csellóművész értett meg elsők között, a seiberi zeneszerzői örökség revitalizációja Magyarországon. A Régi Zeneakadémián tartott színvonalas koncert a nyitánya volt ennek a folyamatnak, amelynek a következő lépcsője a Hungaroton által kiadott lemez: Kamaraművek és dalok címmel.

Seiber Mátyás most lenne száz éves, olvasom a koncert meghívóján és a lemez hátsó borítóján. Miután ott kellett hagyja Németországot - számtalan más üldözöttel -, kezdeti sikereinek helyét, ismét Budapestre jön, majd a Szovjetunióba, végül Angliában telepedik le. Nagy-Brittaniában mindent az elejéről kellett kezdenie és mégis egy nagyjából tíz elmúltával már elismert szerző, vezető pedagógus Angliában. Száz éve született és negyvenöt évvel ezelőtt rohant a fának autója, Dél-Afrikában. Különös sors, különös elmúlás. Zeneszerzőként stílusról, stílusra jár: avantgarde zene, tizenkétfokúság, jazz, pop-sláger egyaránt része alkotói spektrumának. Ami minden alkotásában közös, az a tiszta forma, a hangokból történő építkezésnek aprólékos, lelkiismeretes mesterségbeli hitelessége. Játék és szenvedély vegyül ezekben az elképesztően rendezett zenékben.

Seiber most lenne százéves és ötvenöt évet élt. A lemezen ennek a rendkívüli sorsnak az intenzitását érezhetjük meg: gazdag, széles spektrumú anyagot választottak az előadók. A „Sarabande és Gigue régi stílusban” fiatalkori, barokk ihletésű darab. A Sarabande lépegető, ballagó harmóniamenetét átívelő csellószólamban az előadók minden hangközt megragadnak az emóciók leghatékonyabb átadására. A csellóhangban megtalált légiesség aszketikussá teszi az emocionális gazdagságot és ez a kettőség feltárja a darab stiláris mélységét. A gigue minden játékossága mellett magában hordozza azt a komolyságot, a szerzői hangnak azon érzékenységét, amely a sarabande sorsszerű intenzitásában megismerhettünk. Formai szempontból ellentét a gigue, mégis az azonos válik benne mássá. Átváltozás és mégis megmaradás. Zeneszerzői lelemény? Inkább a mesterségbeli tudás azon tökéletessége, amikor mindez alkotói, teremtő képességé válik. Ez a zeneszerző igazi ismérve.

A lemez címadó darabja, „A költészethez” négy költő művére készült, öt epizódból álló dalsorozat, amelyet Seiber Peter Pears-nek írt. A lírai tartalmat továbbértelmező, a verbális gazdagságot a zenei faktúra átszövi, feltárva új és új kontextusokat a jelentésben. Különleges sorozat ez, szinte karcosan pontos érzelmekkel. Lesley-Jane Rogers érti és megérteti a zeneszerzői kifejezésnek ezt a szűk ösvényét, ugyanis itt nem lehet helye sem a zenei, sem az érzelmi pontatlanságnak. Végtelenül igényes zene ez, igényt támasztva az előadó irányába. Utána játék, Meláth Andrea hangja gyöngyözve idéz egy aranyló, boldog világot, a „Négy francia népdalban”. Persze nem népzene ez, a szerző kezei között a dallamok teljesen mássá válnak – átváltozás és megmaradás – az örök ártatlanságot, a mindig és soha sem létezőt idézik fel, éles karakterekkel.

A Fantáziában megszólaló intenzív zeneszerzői hang ismét új világot tár fel a zeneszerzői attitűdből. A zenei nyelv itt is különleges pontosságot és szellemi erőt követel az előadóktól, majd a Négy görög népdal súlyos, érzéki derűt árasztó sorozatában a szerelmi poézis finomságának zenei megfogalmazását követhetjük nyomon. A felszabadultság, gondtalanság egészen különleges pillanatai jelennek meg ebben a sorozatban, a miközben egyszer az elhagyott, máskor az évődő, a csábító szerelmes hangján szólal meg Lesley-Jane Rogers. A kamaraszonátában David Frühwirth és Szabó Péter hangi gazdagsága, virtuozitása mellett a karakterek változékonyságának élességét máskor azok átalakulásának folyamatosságát élhetjük át. A koncertdarab sodró lendülete, mozgékonysága és az időnként gesztusokká vékonyodó zenei anyaga szélsőséges szín-gazdagságot követel meg az előadóktól. Felületekből áll ez a zene, idő és térfelületekből, amely belső törvényszerűségeknek megfelelve áll össze koherens egésszé. A zenei folyamatban lüktető, rázkódó erő néha annyira erőteljes, hogy majdnem szétfeszíti a zenét, itt látszik, a darabok önálló életre kelnek, saját genetikai készletüket, sorsukat megélve. Az interpretáció teljes mértékig megfelel a jelentés ezen összefüggésének. A Bevezetés és allegro-ban a gordonka és harmonika egyszerűen jól szól. A két hangszer karakterisztikája játékosságra, könnyedségre ad lehetőséget, amelyet a szerző ki is használt, miközben széles spektrumban használja fel a két hangszer színbeli változatosságát, magasságbeli leehetőségeit. Egyszerre tánc, virtuóz látványdarab és gesztus zene mindez. A harmonika megszólaltatása, Ernyei László hangulati érzékenysége, technikai gazdagsága tökéletes egészet alkot a cselló ívelő szenvedélyességével.

Kollár Zsuzsa zongorajátéka be- és kitölti a zenei felületeket, harmóniákból táplálkozó élettel, karakterekkel, megrajzolt ívekkel. Látható a kamarai hajlékonyság, rezonancia képesség, amely nemcsak reflektál, hanem ihletetté válik és ihletetté tesz.

A Petőfi-dalok zárják a lemezt, amelyek nem népdalfeldolgozások, mégis azok a világát idézik fel. Jó dramaturgia, jó hogy ezek a dalok zárják ezt a lemezt. Seiber Mátyás hazatért. Magyarországra.

Domonkos

Forrás: www.hzo.hu

Péter Szabó cellist, conductor, music editor
Péter Szabó's recordings are available on Amazon.com: